– Ruszlit hozzál, azt biztos megeszi!
Az anya aggódva tördeli  kezét. Két hete hiába főzi a legfinomabb ételeket, a fiú nem eszik. Mindig is kákabelű volt, de azért ennyire nem kéne válogatnia.
– Nem  válogatásról van szó anyu, értsd már meg! Beteg!
– Ha beteg is ennie kellene, így a hámfára lehell előbb-utóbb!

Milyen kíméletlen ez lány, pedig a testvéréről van szó.., de nyers mint az apja volt.

Bori most már végképp elveszti a türelmét. Hámfára lehell, micsoda kifejezés. Legyint, nem is mond már semmit, mert felesleges. Egy hete könyörög, hadd hívjam ki az orvost, és ne hozd már fel az anyu azt a rengeteg italt a boltból. " Legalább nem szárad ki ", volt a válasz.

Még ilyen hülyeséget. Anya laboráns volt valamikor, tudnia kellene, dehogynem, az alkoholtól még jobban kiszárad a szervezet.
Ki kellene lépni ebből a játszmából. Évek óta le vannak osztva a szerepek. Ő játssza az üldözőt, anyjuk a megmentő. Újból legyint, lassan szokásává válik.

Eh, nem kell nekem kiszállnom, hiszen lassan vége a drámának.

Jaj! Szívében megint az ismerős fájdalom. Újra és újra nyakon ragadja a rettegés. Mi lesz itt...? Édes istenem, mi lesz? Egyszerre kéne meghalniuk, hiszen egymás nélkül egy napot se tudnának kihúzni. Anyja életének értelme, a fia. A gondoskodás. A majomszeretet. A rossz szeretet. Mert igenis van mérgező, rossz szeretet.
És ez az. Minden nap a két liter kannás és a három féldeci.  Nem csak a pénz, de persze az is.
Nyugdíj előtt egy héttel már baj van. Mi az a 30 ezer forint amit báyjának havonta számol le a postás? Sok a rezsi, panaszkodik folyton az anyjuk. Nem kell májusban is fűteni ! De hát fázik, értsd már meg....!

Értem, persze, hogy értem.

Mindegy. Megint legyint: Semmi közöm a pénzügyeikhez. Anyám arra költi a nyugdíját amire akarja. Ha kannás borra, hát arra.

Botját felhajítja a bevásárló kocsira, a dohányt veszi meg először. "Ne csípőset hozz, tudod, hogy köhög, a száját is fájlalja... Vedd meg a jobbat, nem baj ha drágább. " Anya mindig ilyen nagyvonalú. Kesernyésen elmosolyodik.. , fülébe csengenek  a biztató mondatok.. " Ne félj még engem látsz, megoldjuk! Ne fagyoskodj kislányom, majd én kipótolom a gázszámlát.." Már nem mondja, hogy miből, anyu? Miből? Hisz egyik nyugdíjad nem tart ki a következőig.

Komótosan pakol, néha visszatesz ezt-azt a polcra. Utálja is magát ez miatt.

Tiszta hülye vagy, hát nem mindegy, ma veszed meg azt a cukrot vagy holnap? Ha kell, akkor kell! Mégis inkább elhalasztja. Utál sokat fizetni a kasszánál. Ma kávé, holnap a cukor.
A teáról leszokott. Luxus. Jó a csapvíz, de jó ám. Valóságos kincs a víz. Az tudja csak, aki már megtapasztalta, miyen is az ha csontszárazak a vízcsapok...

Majdnem elfelejti a ruszlit. Még szerencse, hogy itt jutott eszébe. Mostanában figyelmetlen, szétszórt. " Szedd már össze magad anyu! " Szedem fiam, már szedem...
Ami azt illeti a gyereknek kellene összeszedni magát. Csontsovány, arca beesett. Megint nincs munka, megint elküldték. Ideges. Néha mindketten idegesek, és az a legrosszabb. Egyiküknek észen kell lenni, ezért hát újabban egymásba öntenek lelket. Ha a gyerek feszült, ő vigasztalja; meglásd jön a tavasz, visszahívnak, lesz munka. Ha nála borul a bili, a srác optimista....

900 forint.., ez igen! Jó ára van ennek a ruszlinak. Nem is gondolta volna, bár az a helyzet, hogy idejét sem tudja mikor vett utoljára ilyen pácolt halat.
Összefut a szájában a nyál, sóhajt is egyet, csak legalább megegye a bátyó!

Két hét múlva anyja Bori kezébe nyomja a szemetes zsákot.
Dögnehéz, mi van ebben..? Hú, de büdös....

Nagyot lendít a nejlonzsákon, a penészes halak mintha egyenesen a képébe vigyorognának.